“lehajolok,
rég elvesztett világ tárul elém
egy kő, mellette egy papírszelet,
minden részlet jól látszik
fűszálon apró hangya kapaszkodik, és
én újra érzem az utca illatát”
felegyenesedek
magamba szívom a múlt ízeit,
füstös pillanatok, a hangzavar
falakba égett gondolatok
magányos arcok ezrei, karcolatok
és az eső csak pereg, pereg
felnézek
ruháimon a szürke ég tükröződik,
kezemben az elporladt percek
fájdalmasan sikít a kövezet,
egy oszlop holtan rogy össze
a sarkon elcsúszik a fény.
elindulok
csoszogva kéreget egy elnyűtt kabát
játékvonat száguld a semmibe
rohan majd megáll egy tűsarok
ajtók záródnak csendesen
elpattan egy habzó pohár
megérkezek
elcsitul minden mozzanat
halk ásítás dorombol
felborzolt ágy motoszkál
két fáradt test összesimul
és az eső csak pereg, pereg