üres padok

2007 március 12. | Szerző: katha |

tudod az én szavam,
tán sosem jut el
se, Istenhez se emberhez,
mert nincs bennem
alázat és hit elég.
nem görnyed hátam,
fohászok súlya alatt
hisz számba Jézus testét
oly rég helyezték
a hajnali miséken
üres pad a helyem
a gyóntatószék
nem hívogat
szekrény mélyén pihen
a kopott rózsafüzér
és én csak hallgatok
összeszorított ajkaim
elfehéredett valóság
– látod Uram
ennyi maradt
hova lettek a szavak
és a csend
mi belőlünk fakadt
mikor ott a kis kápolnában
megérintettél
megsimogattad a lelkem
és hittem
velem maradsz örökre
mint egy hős lovag
vagy bohém szerelmes
és én hűséggel szolgállak
míg a halál el nem választ
– mondanám nevetve
mily balga közhely
közted és köztem
mondd hova lett e csend
kifosztott imáim
üresen kongnak bennem
elfeledtem mind
hozd vissza őket
add vissza nekem
mind, mind a szépséget
had érezzem újra
bennem élsz
és van értelme annak
hogy itt vagyok, hogy élek
– elhiggyem valakinek
hogy szívből kellek
én is valakinek
– ha másnak nem is Uram
legalább neked
talán örömöd leled bennem
és én visszakapom
a hitem
mi talán sosem létezett
talán meglelem újra álmaim
– ugye elhiszed?
te legalább hiszel nekem,
hiszed, hogy szeretlek,
és velem maradsz örökre
– nem látta valaki az álmaim
az életem?