ne engedj el…

2007 március 13. | Szerző: katha |

 

ha holnap nem köszöntenélek
szép reggelt kedvesem
ha este nem mondanám
szép álmokat, álmodj édeset
ha nem küldenék csókot
fájó testedre
nem várnának szavak
vagy egyszerű firka mosolyok
egy reggel
mondd emlékeznél- e?
gondolnál- e rám?
csak úgy , mert élvezed,
mert jól esik felidézni
egy mosolyt, egy színt, egy illatot
belőlem.
csak úgy csak egyszer
a tegnapok emlékére.
mikor magányod voltam
– vagy ki tudja tán azt sem
mikor kértelek jöjj el,
de nem tetted
– ma már tudom, hisz mondtad
ilyen az élet
mondd hát lennék- e emléked?
keresnéd- e némaságom okát?
kérdeznéd -e a miértet,
vagy csak hagynád had legyen állandó a csend
had borítson el mindent
akár egy dühödt zápor
egy tavaszi délutánon a tereket
eltűnnék belőled tán nyomtalan.
de…
talán egy pillangó megszólít
mikor az erdőn, jársz
mért nincs több szó mért nincs több
kívánság, kérés vagy hiszti
miért nem marad más csak a hallgatás.
és a sok sok választ váró kérés
mért lett hasztalan.
mért nincs több közös reggel
mikor hajnalnak, álmodlak.
talán megtudod egyszer
talán akkor eszedbe, jutok,
akkor
keress meg engem …
hozz egy szál virágot
egy kicsi crocust
selymes lilát,
mert azt szeretem
– s, egyszer azt mondtad ilyen, vagyok
így növekszem szívedben.
akkor ott fogd meg a kezem.
akkor már nem kérlek
úgy mint most éjjel
– add a kezed, hogy ne vesszek el
azt hittem kiáltom
ó! de csak nyöszörögtem.
– add a kezed, ne vigyenek el,
egyedül nem találok, vissza.
add hát a kezed…
had érezzem újra a kínt
mi rám telepedet
had fájjon újra az élet!
várjanak még ott az égben
azok az angyalok,
ne vigyenek, még el
ne halljam a szárnyak suhogását,
ne lássam azt a testem
mi sebekkel borított
és gyenge
min a szárnyaim
feketék, és tépettek
ne lássam, ne tudjam,
hogy újra itt lesznek
és nem lesz itt az anyám,
ki simogat és suttogja :
minden rendben lányom,
Isten szeret.

akkor fogd meg a kezem
és soha többé ne engedd el..