.mikor már velem leszel,
csak ülünk a tűznél,
fogom a kezed,
ujjaid buja játékát
csitítom csendben
s, nézem a képet,
az egészet,
mit szavaid festettek
lelkem farostlemezén.
egységet és ígéretet,
valóságot és könnyeket
mosolygó reményt,
s, látni fogom, mivé tettél,
hogyan csiszoltad gyémánttá
konok magányom.
rád nézek majd,
csókolom lehunyt szemed
lángokkal, ölellek
s, a képet a farostlemezen
tűzbe vetem.
mert hagyom,
elhamvadjon eddigi életem.
te így maradsz velem.
oltár és kereszt nélkül,
de szentségben,
áldottá téve a felkelő napot,
és a pogány hétköznapok
átkos csendjét.