rácsos ablak, festett ónüveg őrzi a fohászt,
néz rád és rám.
a fal szomjasan nyeli a megszokást.
lépés, és szó, térdeplő bűn, és az ár?
csupán tíz miatyánk…
látszat a magasba emelt pohár
hisz, csak vért kortyol a pap
áhítat, hallgatás, csalás.
most, Istent játszok, hogy ember lehessek
egyszer, egy percre, a szemedbe nézve
hisz a vaskapu őrzi titkát
senki sem látja már Jézus arcát.
mert a kegy, ha kilépsz, elfoszlik menten
nincs több varázs.
– mondd, mi marad belőlem benned?