izzó tűzfény lobban köztünk
skarláthangok motyognak
kezed kezembe temetve
lelkembe helyezem arcodat
zsibongva fonódik vágyunk
a lepkeszárnyú csókokban
zsarátnok időt feledve
elcsitul minden gondolat.
hullámzó, lágy ölelésben
ős bűneinkből oldozva
fohásszá vállnak a percek
s lágyan hullnak a padlóra.
imaként suttogom neved
már magamban hordozlak
stigmaként lüktet sóhajod
a végtelenbe sodródva