asztali áldás…

2007 május 9. | Szerző: katha |

 még félek a sötétségtől
az arctól mi itt maradt
magához húzva súgja
a szárnyak súlya
itt maradt.
– érzed még Gyermekem?
a rózsaszín álmaid
elvesztek,
valahol a táskád mélyén
pihennek
tollak, tárca, csekkek
és papírdarab
falfirkák rajta minden napra
egy bölcselet
élj vagy halj úgy
ahogy megírták a szentek
– ugye nem feleded?
visszajövök érted.
enyém leszel
– tudom, hogy nem kérted
de mit tegyünk ilyen az élet
papok és kurvák
egy serlegből isznak
s, ölelkezve mondják
az asztali áldást
– de ne hidd, hogy érted
hisz a hit ma már
csak elcsépelt szófordulat
az imakönyvek csatja
rozsdás álomban szendereg
s te ébren vársz engem…
– mert tudod
egy napon eljövök érted
s magammal viszlek
oda hová tartozol
arra a hegyre
miről álmodtál
ezer meg ezer mesét
rólam, rólad
és a szárnyakról
mik itt suhognak körötted
immár örökre
megszelídítve a csendet
hozzád érve
álmaidból előlépve
mert szeretnek.
– mondd hiszel -e végre, hogy van végzet?