láttam anyám viasszá dermedt lelkét
az ablak előtt ülve,
– mint hajdan.
a pajkos szelet hallgatta,
mi ezer mesét regélt halkan.
körötte emberek- kik jöttek mentek,
s észre sem vették őt a húsba zárt lelkek.
csak én néztem, ahogy ül lehajtott fejjel,
a szikrázó fényben fürdő viasztestet.
de én sem láttam, az értem hulló félénk könnyeket