lélekérintés
2007 január 2. | Szerző: katha
– -losangelnek ajánlom
Puha álmot sző egy érintés
elképzelt varázs
egy arcot hordoz a tenyerén
ködös látomás
oly lágyan súgja minden szavát
átölel, megóv
most csókkal melegít egy szempár,
lelkem megborzong
vágyat lehel az üres éjbe
a csend elpirul
teste vonalát megérintve
szemérme lehull
most csak ujjaink érnek össze
lélekérintés
szenvedély szerelmez a ködben
így simít az éj
egy kéz emléke…
2007 január 1. | Szerző: katha
bár lennék sötétség…
egy puha árny a sarokban,
a hold utolsó lehelete
arcodhoz simulva,
egy elnyűtt kabát,
szekrény mélyén pihenve,
szövetébe égett néhány szó,
s, egy csontos kéz emléke…
elmentek az angyalok
2006 december 28. | Szerző: katha
ezernyi gondolatba
teremtettelek
újra meg újra,
kovászként gyúrva
napjaimba.
érintésedből sütött
lágy kenyéren élve,
álmokat rajzoltam
a falakra képnek,
hogy velem légy.
ne legyen üres a reggel,
zamatos vágyban
forrjon vérem,
s lüktetésed kísérjen.
nap- nap után
kértem Istent,
küldjön el téged.
ne sóhaj légy
és bűnben fogant álom,
vagy az a galamb
ki mindig ott üldögél a párkányon,
ne mindenbe lássalak!
valóságom, így légy az ébredésben.
de vétkeim súlya,
imám a földre húzta,
elfordultak tőlem az angyalok
“de Isten még szeret”
súgta a csend:
“csak hajts fejet,
s hallgasd a szárnyak suhogását
az ítéleted magány.
meg száz sóvár Miatyánk,
s ha nem elég morzsold
fekete gyöngyöt szorongatva:
hiszek benned Uram…”
rózsafüzérek átka neved!
az angyalok rég elmentek,
s engedetlenségemnek hála
itt hagyták imámat,
látod? Itt, tartom most is kezemben…
mi kéri légy velem,
valóságod váljon kenyeremmé.
én itt, te ott így múlt el a tavasz,
nem maradt már semmim,
csak egy ima – földre hullva –
s talán remény,
hogy visszajönnek az angyalok
és felemelik fohászom.
most…
szelíd mosolyod őrzöm
akár egy gyermek
ki fél,
hogy, Isten már nem szeret
Angyalmagány
2006 december 25. | Szerző: katha
ma éjjel meglestem
mert a szövet felfeslett
hogy egy angyal térdel
a plafont nézve
a szőnyegen.
egy pillanatra hittem
itt a fent és lent
a pokol meg a menny
de lehet csak átmenet
mibe kapaszkodik az akarom
vagy megtermékenyül
az örök és a véletlen.
gyermek test,
hatalmas szárnyak
és pisla fény
zsindely színek
és minden mi kell,
hogy hihető legyen.
néztem
freskók áhítatát
pufók, és persze mosolygó arcot
keresve
de csak vézna karokon csüngő
posztót leltem
reszketeg térdeken
kántáló néma imát
mért süket az Isten?
adnom kellett volna egy párnát
hogy azon térdepeljen tovább
vagy bújjon mellém
aludja ki végre magát…
talán érezte,
talán képzeltem,
rám nézet
ajka tovább kántált
szemében se szikra
se félelem
értem imádkozik?
vagy…
én vagyok büntetése…
két kis kacatvers
2006 december 22. | Szerző: katha
a szentség csendje
a szentség csendjét látom szemedben
érintésed néma kéjszavak
Isten rég elvette szárnyunk
de nekem, így is angyal vagy.
nem számít már ima és átkok
a tegnapok reménye
lassan foszlik el…
már nem kell semmi,
csak az a csend
mi ott ragyog a szemedben
egy kedd reggel
elvesztek a hajnalban megálmodott szavak
a szóvirágok, és képek
mit neked küldtem gondolatban, csókokba fonva,
hogy ébredésedben ott legyek.
nincs itt semmi, csak a hűs szoba
kint a magányos lépések tömeggé olvadt teste
és kabátba bújt reggeli hideg.
most tüsszentenek a falak,
kezemben csésze, a porcelánvirágok szirmai átmelegítenek,
míg kortyolom az esti vágyképeket.
éledő testem melegét küldve feléd, kívánva, ezzel takarózz be Kedves,
hogy, ne fázzak én se benned.
kéjes nyújtózás dorombol mellettem, irigyen érintem, mintha te lennél
s, ujjaim máris hátad lankáin szánkáznak,
kipirult vággyal játszva, csak azért, hogy elfáradva
hozzád bújhassak, lélegzetedbe kapaszkodva,
kérve vigyél magaddal, ne halljam a bennem acsarkodó gondolatokat.
arrébb fekszik a sértődött macska. kidob az ágy,
és már nincs itt más, csak a magány.
az éjszakai álmok illata, mamuszok szuszogó hada,
grafit farkas, kire, ha ránézek, hűséges szemét a tiédnek képzelem.
a nyíló ablakon beömlik a hideg. megkarmol a pára,
én csak állok és nézem, ahogy e hatalmas itatóspapír
magába szívja szétszórt álmaim. felitatja a takaróval szeretkező nedveim.
míg nem marad más, csak ez a száraz keddi reggel,
ébredésem romjai s, valahol köztük a neked álmodott szavak,
a gondolatban tökéletesre faragott versek és egy csendes érzés,
akár hol is jársz itt vagy velem, lelkem repedéseiben megbújva, magamban hordozlak,
keserédes reggeleken csókolva, mert én így szeretlek.
vén dallamok bújnak elő a rádióból, s, a seprű megmozdul a sarokban.
a filmeken
2006 december 19. | Szerző: katha
néha nem marad más
csak a csendért könyörgő este,
az elfojtott szavak vézna teste,
és a lemondás.
mi úgy üldögél mellettem,
akár én egy távoli kertben,
hol a cseresznyefák ajándéka
édes álom veled.
szeretkezésünk örök
akár a filmeken,
kockáról kockára ismerem,
és élem újra meg újra.
akkor hajam ág nem húzza,
a pad nem szálkás és hideg,
a földön nincs bogáncs,
nem kopog ütemesen a fakopáncs.
minden tökéletes.
te szeretsz, és én élvezem.
de a lemondás
néha gondol egyet,
feláll rám néz,
gőgösen nevet,
majd arcul csap:
figyelj öcsi!
a filmeket csak nézni kell,
nem abban élni.
akár hogy akarod
te is tudod,
nem lehet.
kit úgy szeretsz nincs veled.
szerelme, csak szavakban tied.
forrón, saját álmod ölel.
mert másé gyönyöre,
s te valósága töredéke.
így van ez.
és csak nevet és nevet.
Uram! csak egy percet kérek,
fohásznyi csendet,
míg az újabb jelenetre
felkészülve,
kérem a lemondást,
hallgasson végre,
vagy menjen a pokolba,
hagyjon végre,
éljem az életem,
s talán egyszer,
akkor melletted ébredek.
orgonák örökül
2006 december 16. | Szerző: katha
Szeretem a friss orgona illatát. Belém karol.
Magával visz az öreg zöld bódéba, és elvarázsol.
Hagyom, hogy újra gyermek legyek.
Látod? Ott a faragott piros tulipános kispad. mindig ezen üldögélek.
Ide ülsz mellém? Neked sem ér le a lábad? Lóbálhatod te is, Csak vigyázz nehogy felrúgd a vödröket. Akkor anyu nagyon dühös lesz.
Kiabál, hogy lehetek ennyire ügyetlen.
De én már nagylány vagyok, régen nem csináltam ilyet! Hamarosan hat éves leszek.
Apu azt mondta hat évesnek lenni nagydolog! Már nem kell a TV Macival ágyba bújnom, Amíg nézik a Híradót fent, maradhatok és nézegethetem a képeskönyveim.
… és ha jó leszek, kapok egy kiskutyát! Akivel kimehetek a ház elé sétálni!
Képzeld! Bömbi lesz a neve!
Apu most alszik. Ezért hozott ki anyu magával. Itt nem zavarom.
Dolgozott egész éjjel. Kazánokat fűt, hogy a többi ember melegben aludjon.
Én meg segítek anyunak! Reggel én választottam ki a virágokat a Csarnokban!
Voltál már ott? Képzeld! Mindenhol csak virág! Akár egy nagy réten! Csak itt vödröstől nőnek.
Nagyon sokan vannak, és mindenki ásítozik.
Azt mondja anyu még hideg van, fáznak a virágok. Lassan múlik a tél.
Én már csak esténként szoktam fázni. Van egy dunyhám, ami olyan, mint egy nagy felhő, ami lepottyant az égből. Az alá szoktam bújni. Csak az orrom hegye látszik ki meg a szemeim. Amikor anyu bejön jó éjt puszit adni mindig azt mondja: ni csak egy fekete rigó kukucskál a dunyha alól. Ha kinyitom az ablakot talán el is röppen… és nevet , csak nevet…
… a szoba most tele van orgonával. Illata nagyon nincs, de a látvány fenséges. Üde lila minden.
Néha a csokrokhoz lépek belefúrom az arcom és szívom az illatát. Jó mélyen, teli tüdővel.
Hallom az anyám nevetését, az illat elhozza nekem őt. Itt van velem.
Az asztalon egy szál gyertya ég, a falon táncoló fényében felfedezem karcsú testét. Szeretném megérinteni a haját. Sokat játszottam a derékig érő hullámokkal…
A világ legfinomabb krumplis tésztájának az íze a számban, az örökösen megújuló virágillat, a püspöklila hálóing és köntös puhasága, és a virágok…
Látod? Mára már leér a lábam a kispadról, hosszú évekig neveltem kutyát, van több száz mesekönyvem és egy nagy csokor orgonám…
… és emlékeim. Miket az anyám örökül hagyott.
Anyámnak
2006 december 15. | Szerző: katha
(a legelső írásom ez volt )
Elmentél… Némán , mosolyogva, megpihenve a Halál puha oltárán.
Elmentél… Űrt hagytál bennem , kétségeket, fájdalmas reményt.
Elmentél… S válaszok nélkül ,csak bolyongok az Élet végtelen mezsgyéjén.
Hiányzol.
Míg velem voltál természetes volt, hogy vagy….
S most, hogy már nincs kinek mondanom Anya,… csak a fájdalom marad.
Míg éltél sokszor s sokat, szenvedtél zsarnok gyermekedtől.
Mert követeltem, sértettelek, vétkeztem ellened, szavak s tettek gyilkos erejével.
Leborulok szerető lényed előtt, így kérlek, bocsáss meg! Bocsáss meg anyám!
Anya lettem…
S gyermekem néha bánt, mint hajdan én Téged.
Már tudom…
Már ismerem a lélek kínját, ha gyermekszó éles tőre húsomba vág.
Már tapasztaltam az aggódás kötelének szorító fájdalmát, melyet a féltés húz egyre szorosabbra..
Már megértettem, hogy mit jelent a féltő szeretet, mely gyermekszemmel csak önző tiltások sora.
Mond, megbocsátod nekem?
Megbocsátod a sok átsírt éjszakát, a magányt, az ideges tehetetlenséget és csalódást melyek tőlem fakadtak?
S, ti anyák megbocsátjátok gyermeketek bűneit melyek izzó parázsként, sütik lelketek?
Én megbocsátok, drága anyám.
Megbocsátom mit ellenem, tettél.
Láttalak ital gőzétől mámorosan otthonunk mocskában feküdve.
Hallottam hangod, mely mondja, takarodj, vissza sose gyere!
Éreztem néma gyűlöleted, mert nem azt tettem mit elvársz, s szeretsz.
Gyermekkorom gyakori emlékei ezek…
De láttalak betegen….
S összefacsarodott a szívem!
Már nem számított, ami volt, csak az, hogy újra nevess.
Szerettem volna végzeted elvenni, hogy szenvedjek én, s te újra járj és élj.
Sorsod beteljesedett…
Rád azt mérte az Úr kegyetlen, hogy lassú kínok rágják testedet, s kívánd a megváltó halált szüntelen.
De velem jobban elbánt a Teremtő, mert élni hagy, hogy emlékezzem.
Sötét éjszakák kegyetlen vendége az álom, s újra és újra látom fájdalomtól eltorzult arcod könyörgő tekintetét.
Látlak paplan rejtekén, hallom nyöszörgő kínod.
Látom, mint tükör előtt állva fésű szaggatja hajad, amíg csak a kopasz fejbőröd nem marad.
S lelkem máig görnyed néma sikolyod alatt.
Nem panaszkodtál, érzéseidnek hangot sosem adtál. Csak tűrtél némán, s mosolyogtál, ha bírtál.
De eljött az időd, s kórházba mentél, hogy végre a szenvedés elváljon tőled.
Néztem lassú léptedet, s tudtam utolsó utad lesz.
Ez a múlt, mely szerves része lett éltem minden percének.
Ma már tudom…
Anya egyetlen egy adatik.
Talán iszik, ver, szóval s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk milyen, ha már nincs….
De talán változtathatunk…
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább!
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember!… mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?!
Gyermekként, ha elestél… fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melletted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor…
Állj elibe! Mondd, hogy anyám szeretlek! Én őrködöm feletted.
Állj úgy, mint én állok most a sírnál.
Nézem a nevet, a képet a fejfán. Mosolyog. A haja hullámokban omlik körülötte.
Még így is gyönyörű
Néha még felriadok a koppanásra. Csak a zuhanó rögök hangja…
… és most hiányzik.
Szeretnék gyerek lenni újra, nézni a hosszú ujjait ahogy a cigarettát tartja,
vagy figyelni hogyan formázza a szép kerek betűit mikor a lakónévsort írja.
Házmester volt, akkor szégyelltem, ma már büszke vagyok rá.
Mert az anyám volt, mert szeretem, és mert becsületben élte le az életét.
Lassan elindulok haza, és gondolatban fogom a kezét, ahogyan rég,
mikor elkísértem összeszedni a liftpénzt….
időjárás jelentés
2006 december 13. | Szerző: katha
Mondd, szerettél már úgy, hogy azt hitted megérintett a végzet? Mondd, szerettél már tényleg? Úgy, hogy csillagokat és holdat varázsoltál magadban, az eget adtad ajándékba, hogy akit szeretsz, szárnyalhasson. Mondd, elengedted őt, hogy hozzád visszatérjen? S vártad – e ? Miközben átkoztad a percet mikor sóvárgásod megfogant? Vannak válaszok? Kellenek válaszok?
Gondolok rád. Álmodok egy érkezést a nevetésed, de gyakran felébredek. Olyankor arra gondolok olyanok az álmaim akár egy öreg lemez, egy agyon karcolt fekete korong, amin bár megugrik a tű, hagyom hogy újra és újra belém karcolja, vésse az érzéseket. elpusztítalak százszor és kérem az égiek bocsánatát.
Ma hideg volt. Dideregtek az angyalok a templom homlokzaton. A vízköpő arckifejezése gúnnyal telt mikor odaköszöntem csendesen: Jó reggelt angyalok! Legyen szép a nap, hozzon bizalmat és erőt, hogy felébredhessek. mínusz két fokot mondott a rádió. Soha nem jön el a tavasz. Mért várom ennyire? Még soha sem vártam ennyire. Nem tudom miért. De jöhetne már. Igazán jöhetne már.
Kérhetek valamit? Csókold meg a Tavasztündért… Hozz ébredést.
Golgotára hívlak!
2007 január 3. | Szerző: katha
hát tagadd létem Péter!
légy áruló angyalom,
nyomorult életedért cserébe
elfelejtetted ki is vagyok.
amott a hegyen Júdás zokog
őrületet csókolva egy kötélre
hiába fogod be füled, ő akkor is nevet
de mire a hajnal jő megbékél
mint én a kereszten…
de te itt maradsz
nézed majd ahogy húsomba korbács mar
és porban csúszva cipelem keresztem
de ne félj, a kakaszszó megvígasztal
Golgotára hívlak Péter!
jöjj és így hazudj a szemembe
mondd szeretlek, mondd hogy veled vagyok
és én vérem adom cserébe
Oldal ajánlása emailben
X